Neumann-napok a Szakgimnáziumban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumban hagyományosan a tanév első szemeszterének félidöjében megszervezésre kerülnek a Neumann-napok. Neumann János, a kiemelkedő magyar származású tudós jelentős mértékben hozzájárult a fizika, a matematika, a számítástechnika, a közgazdaságtan területén, ő volt a játékelmélet egyik megalapítója, illetve olyan architektúrát dolgozott ki, amelyet a mai modern számítógépek is használnak. Így került megszervezésre a fizika, matematika és az informatika népszerűsítése céljából 2021. november 2-4. közötti időszakban számos érdekes rendezvény.

Az első- és másodéves hallgatók részvételével MIF-vetélkedők voltak matematikából, informatikából és fizikából. Szakonként négyfős csoportok versengtek: érdekes logikai és ügyességi feladatok vártak a diákokra. A legjobbnak a “Matekes Kukacok” csoport bizonyult az AM I. évfolyamról.

Második alkalommal szervezték meg a szakbizottság tanárai és kurátorai a Karrier estet, azaz a volt végzőseink és jelenlegi diákjaink részére megtartott online találkozót. Ez a rendezvény rendkívül hasznos, hiszen igazán értékes azoknak a hallgatóknak a tapasztalata, akik különböző egyetemeken, illetve különböző szakokon folytatják tanulmányaikat. Mindannyian a céltudatos, tervszerű tanulás, önképzés fontosságát hangsúlyozták. A Meet platformon több mint ötven diák és tanár csatlakozott a találkozóhoz.

Az AM III. diákjainak a részvételével minikonferenciát tartottunk „A digitális XXI-ik század: ez még csak a kezdet! – számítógép a technikában, tudományos kutatásokban, a mindennapi életben” címmel. Színes és tartalmas beszámolók hangzottak el a kriptovalutáról, a drónok alkalmazásáról, szuperszámítógépekről, a Ray tracing-, a virtualizációs- és felhőtechnológiákról, a mesterséges intelligenciáról.

Flashmob is volt a Neumann napok alatt. A Homostereos programban az Alkalmazott matematika szak minden évfolyamáról részt vettek. Modern zene hangjaira élénk viták folytak a térmodellek építésének lehetőségéről, érdekes ötletek jelentek meg a közös projektekről: ennek eredményeként minden csoportnak sikerült élő sztereometrikus testeket alkotnia. Megfigyelők szerint a legjobb csoport a AM I. volt.

Az AM IV. diákjaival virtuális riportra került sor az „Egy modern szakember profilja” témában. A informatikai szakember kompetenciáiról folytatott beszélgetés bizonyosan segít jobban felmérni a hallgatóknak saját potenciáljukat és céltudatosabban tervezni szakmai jövőjüket.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a szünetekben digitális eszközök használatával „Játssz velem” – interaktív tanár-diák játékok zajlottak az intézmény tanári előterében.

A kollégium számítástechnika, matematika és fizika tanárai idén is tartalmas tudománynépszerűsítő napokat szerveztek. A programok legaktívabb résztvevői és a vetélkedők győztesei oklevelet és ajándékot vehettek át.