A távolság nem akadály a turizmus szaknak!

Május folyamán az első és második évfolyamos turizmus szakos diákok élvezhették a hibrid oktatás jelenléti formáját. Nem tudott mindenki jelen lenni, de akik eljöttek, azok érdekes, jó hangulatú órákat töltöttek együtt tanáraik társaságában.

A turizmus szakbizottság tagjai első alkalommal rendhagyó társasjáték-délutánt szerveztek a tanulóknak. Ugyanis nem a szokásos Monopoly és Activity játszotta a főszerepet, hanem turisztikai jellegű játékokban mérethették meg magukat a hallgatók. A diákok nemcsak tudásukat csillogtathatták meg, hanem új ismereteket megszerzésére is lehetőséget kaptak. Természetesen a legügyesebb csapat nem maradt jutalom nélkül: nyeremény gyanánt a keddi szalonnasütésen abban a megtiszteltetésben részesülnek majd, hogy ők maguk lehetnek a délután díszvendégei. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy kizárólag az lesz a feladtuk: élvezzék az összejövetelt.

Nem kellett sokat várni és újból tantermen kívül is találkozhattak a turizmus szakos hallgatók. Ezen az alkalmon egy csapatépítő szalonnasütés vette kezdetét, beszélgetésekkel, jó hangulatban. Így a másodikos diákoknak sikerült a nyereményüket beváltani, hiszen tálcán kínálták fel nekik a díjat.

A foglalkozást mindent diák jókedvvel, élményekkel telve és természetesen a társas érintkezés nyújtotta oly régóta várt pozitív impulzusokkal zárta. Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is jól érezték magukat, és szeretettel gondolnak vissza az eltöltött órákra. A mihamarabbi viszontlátásra.