• A szakgimnázium Alkalmazott matematika szakos diákjai sikeresen teljesítették a komplex szakmai vizsgáikat

    2021. június 23-án ifjú szakember szinten az alkalmazott matematika szakos végzősök első záróvizsgájára került sor matematikából, és 2021. június 29-én pedig a másodikra informatikából –és programozási nyelvből. A diákokat Szilágyi Lajos, a szakbizottság elnöke köszöntötte a vizsga előtt, majd a vizsgabizottság elnöke, dr. Szlivka-Tiliscsak Hanna üdvözölte őket, sikereket és pozitív eredményeket kívánt dr. Soós Katalin igazgatóasszony. A bizottság elnöke dr. Szlivka-Tiliscsak Hanna, a fizika-matematika tudományok doktora, az Ungvári Nemzeti Egyetem Valószínűségszámítás és Matematikai Analízis tanszékének vezetője volt, valamint jelen volt  Rákcsejev György az Optimum vállalat vezetője is stakeholderként. A 17 hallgató a délelőtti órákban számolt be az eddigi négy év alatt szerzett szakmai tudásáról diszkrét matematika, analitikus geometria, lineáris algebra,…

  • A Szakgimnázium csapata a dobogón

    A Nagyberegi Középiskola a Márton Áron Szakkollégiummal és az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen 2020 novemberében tanulmányi csapatversenyt hirdetett a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák számára, melyre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának 3 fős csapata is benevezett. A VERECKE HÍRES ÚTJÁN – komplex honismereti versenyen Horky Alexandra, Orosz Barbara Eszter és Turóczi Antónia, I. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok képviseltek bennünket, akiknek felkészítő tanára Király Katalin volt. A 3 fordulós online verseny során Kárpátalja történelmével, néprajzával, irodalmával kapcsolatos kreatív feladatokat oldottak meg. Kiáltványt készítettek II. Rákóczi Ferenc nevében, melyben híveit arra szólították fel, hogy kövessék őt. A nagyságos fejedelem szívpajzsát rajzolták meg, történelmi kvíz kérdéseire válaszoltak. A Rákóczi-szabadságharc megünneplésére felhívó…

  • Bronzérem a IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán

    2021.június 30.-án került megrendezésre a IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa, amelyen a II. RFKMF Szakgimnázium csapata nagyot küzdve végzett a dobogó 3. fokán, gratulálunk a csapat tagjainak a bronzérem megszerzéséhez. A csapat tagjai: Balogh Sándor, Badak Gábor, Horváth Péter, Lakatos János Levente (Turizmus II/4), Tóth Ádám, Szlapkó Ferenc (Számvitel és adóügy II/4), Pallagi Máté (Turizmus I/2)

  • Szakgimnáziumi kollégiumi felvételi a 2021-2022-es tanévre

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma kollégiumi felvételit hirdet 2021. július 1 és augusztus 6. közötti időszakban. Jelentkezni elektronikus formában az alábbi linken lehet a második, harmadik és negyedik évfolyamos diákoknak: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdhp0zzykY0FdQjIENE36to5zpKufcNXY1KF1asF5cHY-aZ4A/viewform Az első évfolyamos diákok a szakgimnáziumi beiratkozás időszakában jelentkezhetnek, szükséges felvételi űrlapot a tanulmányi osztályon igényelhetnek. Az elsősöknek a felvételi űrlaphoz szükséges 2 db 3×4 cm-es fénykép. A második-negyedik évfolyamos diákok esetében a beköltözésnél szeptember 1-én szükséges leadni 1 db 3×4 cm-es fényképet.