A Szakgimnázium diákjai is részt vettek a Global Money Week 2021 online hét napjain

#GMWUkraine2021, #GlobalMoneyWeek2021

1. nap (összefoglaló diák szemmel)

2021. március 22-én elindult a Global Money Week internetes online hét – pénzügyi tájékoztató kampány a fiatalok számára.

A kampány szlogenje: „Tanulj, gyűjts, keress”.

2021. március 22-én a Szakgimnázium Számvitel és adóügy szakos diákok és tanárok online webináriumon vettek részt, ahol az első előadás témája Az Ukrán Nemzeti Bank 30 éves fejlődése: milyenek voltunk, mi változott és milyen jövőt építünk című webináriumon vettek részt, ahol az előadó Mykhailo Vidyakin volt, aki az Ukrán Nemzeti Bank Stratégiai és Fejlesztési Főosztályának igazgatóhelyettese. Rengeteg érdekes információt tudhattunk meg az első európai bankjegyről, a központi bankokról és azok szerepéről. Ismertették velünk az Ukrán Nemzeti Bank létrehozásának történetét, hatáskörét és feladatait és azt is, hogy miért fontos, hogy minden körülmények között független maradjon.

Hiszen az Ukrán Nemzeti Bank kezeli és tárolja az ország arany- és devizatartalékait, kibocsáthat új bankjegyeket és kontrollálja az inflációt.

2015-ben elfogadtak „Ukrajna egyes jogalkotási aktusainak az Ukrán Nemzeti Bank intézményi kapacitásának kiépítését célzó módosításairól” c. törvényt, a webináriumon elmagyarázták pontosan ez miért történt és milyen módosítások történtek benne. Aztán ajánlottak nekünk pár irodalmat, amely segítségével mélyebb tudásra tehetünk szert a témában.

Nagyon hálásak vagyunk a Global Money Week online kampány szervezőknek, amiért részt vehettünk egy ilyen nemzetközi szintű előadáson, és reméljük, hogy legközelebb is alkalmunk lesz rá.

Készítette: Bátori Vivien/ Orosz Kamilla

Számvitel és adóügy III/6, I/2