Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja

Tisztelt Tanárok/Diákok!

Április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről. Április 12-én arról a több mint 100 ezer felvidéki magyarról emlékezünk, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek. A felvidéki kitelepítettekkel az első vonat 1947. április 12-én indult el Magyarország felé.

A Rákóczi Szövetséget 1989-ben maguk az érintettek hívták életre. A szervezet ennek okán is erkölcsi kötelességének tartja, hogy az évfordulón minden évben méltó módon megemlékezzen az áldozatokról.

Az idén sajnos nem tudunk központi megemlékezést szervezni Budapesten és a helyi megemlékezéseket sem tudjuk felkarolni, ezzel együtt nagyon fontosnak tartjuk, hogy a középiskolás ifjúságnak minél több ismerete legyen a 20. századnak erről a sötét, fájó, szomorú időszakáról.

Szövetségünk az idei rendkívüli körülményekre tekintettel április 12-én, hétfőn 11 óra és 11:30 között közösségi oldalain közvetíti megemlékezését.

A közvetítés az alábbi címeken érhető el április 12-én 11 órától:

https://www.rakocziszovetseg.org/hirek/1562-felvidekrol-kitelepitett-magyarok-emleknapja

Április 12-én, hétfőn 14 órától online előadássorozatunk keretében Horváth Attila jogtörténész, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora tart előadást a témához kapcsolódóan.

A részvétel regisztrációhoz kötött:

https://www.rakocziszovetseg.org/hirek/1563-regisztracio-felvidekrol-kitelepitett-magyarok

 

Csáky Csongor,

a Rákóczi Szövetség elnöke