A 2021-es év diákja címre jelölt diákok

A 2020-2021-es tanév végén 3. alkalommal hirdette meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma az Év diákja elnevezésű pályázatát. Örömmel fogadtuk, hogy 22 diákot terjesztettek fel a díjra, akik kiemelkedő tanulmányi eredményükkel, szorgalmukkal, tanáraikhoz, diáktársaikhoz való példás magatartásukkal érdemelték ki ezt a megtiszteltetést. A díjat és a hozzá járó dicsérő oklevelet a 2021.július 9-ei tanévzáró ünnepségen kapja meg a kuratórium által kiválasztott diák. Mindnyájukra büszkék vagyunk és további erőt, kitartást kívánunk a tanulás terén!

Máté Kinga, II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákot kurátora, Dávid Alexandra  jelölte a csoport és az intézmény életében való aktív részvétele és kitűnő tanulmányi eredménye alapján. A 2021-es Karádi helyesírási verseny I. helyezettje, majd az Édes anyanyelvünk verseny III. helyezettje lett, valamint kétszer részt vett iskolánk szónokversenyén is, ahol másodszor közönségdíjban részesült.

Baksa Rebeka, III. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákot kurátora, Király Katalin terjesztette fel a csoport és az intézmény életében való aktív részvétele és kitűnő tanulmányi eredménye alapján. A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége által meghirdetett Játékos anyanyelv, anyanyelvi játékok c. versenyen sikeresen vett részt a csoporttársaival alkotott csapat tagjaként 2020-ban és 2021-ben is.

A 2021. március 11-én megszervezett VI. kárpátaljai magyar szónokverseny különdíjasa. Szakmai rátermettségét bizonyította a Legkreatívabb óvónőjelölt versenyen, amelyen a Legjobb meseírók közül különdíjat nyert, illetve az évfolyam legjobb tudósítója címet érdemelte ki.

Barta Klaudia, III. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákot kiemelkedő teljesítménye és példás magaviselete alapján kurátora, Király Katalin terjesztette fel. Az angol nyelvi független tesztvizsgán 198 pontot ért el 2020-ban.

A DÖK által szervezett Ki mit tud-on III. helyezett lett saját verse előadásával. A Guttenberg Népfőiskola Csikófogat irodalmi tehetséggondozó programban (Magyarország) vesz részt jelenleg, ahová saját versével pályázott és nyert felvételt.

A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége által meghirdetett Játékos anyanyelv, anyanyelvi játékok c. versenyen sikeresen vett részt a csoporttársaival alkotott csapat tagjaként 2020-ban és 2021-ben is.

Szakmai rátermettségét bizonyította a Legkreatívabb óvónőjelölt versenyen, amelyen ezüstérmes lett, mivel 3 kategóriában is dobogós helyezést ért el: a legjobb meseírónak bizonyult, a legkreatívabb játékkészítők között különdíjat, míg a legkreatívabb bábkészítők között III. helyezést ért el.

Mátyus Boglárka, III. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákot kiváló szervezőkészsége és a csoport , valamint az intézményünk életében való aktív részvételéért Király Katalin kurátor terjesztette fel.

Háromszor vett részt a kárpátaljai magyar szónokversenyen: 2019-ben I. helyezett, 2020-ban III. helyen végzett. 2021-ben az ELTE által szervezett Eötvös József Kárpát-medencei középiskolások szónokversenyén 8. helyezést ért el.

A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége által meghirdetett Játékos anyanyelv, anyanyelvi játékok c. versenyen sikeresen vett részt a csoporttársaival alkotott csapat tagjaként 2020-ban és 2021-ben is. Tagja a Főiskola színjátszó körének.

Felkészülten vett részt a Legkreatívabb óvónőjelölt versenyen. A legkreatívabb bábprodukció előadói közül a II. helyen végzett, legimprovizatívabb óvónőjelöltnek bizonyult, a legkreatívabb játékkészítők között a II. helyen végzett, és ugyanezen kategória közönségdíját is megnyerte. Így a verseny bronzérmese lett.

Élész Fanni, II. évfolyamos, szociális munka szakos diákot kurátora, Gogola István terjesztette fel példás magaviselete és az intézmény életében való aktív részvételéért. A KMPSZ 2021-es versmondó versenyének  I. helyezettje. Tagja a helyi Gál Natália által vezetett színjátszó csoportnak. A TV21 által szervezett honismereti-történeti kisfilmek rendszeres szereplője.

Tóth Bianka, III. évfolyamos szociális munka szakos diákot a Szociális Munka Szakbizottság terjesztette fel példaértékű emberi magatartása és elért eredményei alapján. A kárpátaljai magyar szónokversenyen 3-szor vett részt, 2021-ben I. helyezett lett. A Kárpát-medencei Eötvös szónokverseny II. helyezettje. A KMPSZ versmondó versenyén III. helyezést ért el. A Kazinczy szépkiejtési verseny II. helyezettje lett 2021-ben.

Hapák Alexandra, II. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Bátyi András kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság támogatásával.

Alexandra évfolyamának egyik legjobban teljesítő diákja, csoportelső. Magaviselete példamutató. Igen szorgalmas, kitartó diák. A matematika független tesztvizsgán 12-es érdemjegyet szerzett.

Már évek óta rendszeres résztvevője a GENIUS tehetséggondozó programnak. Ettől a tanévtől a magyarországi Erdős Pál matematikai tehetséggondozó foglalkozások aktív hallgatója, sokat segített a diákköri munka szervezésében.

Szilágyi Péter, III. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Szilágyi Lajos kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Tanulmányi ideje alatt csoportjának legjobb diákjai között van. Minden félévet 10-es feletti átlaggal fejezett be. Jó eredményei voltak humán tárgyakból is, de kiváló teljesítményt mutatott fel matematikából, biológiából, kémiából, informatikából.

Péter a csoport és az intézmény diákönkormányzatának igen aktív tagja, több esemény szervezője, irányítója, egyben megbízható és kezdeményező csoportfelelős is.

Sütő Gábor, III. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Szilágyi Lajos kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Igen jó képességű, szorgalmas diák. Csoportjában tisztelik, ő maga pozitív hatással van diáktársaira. Kimagasló eredményei vannak humán- és reáltantárgyakból egyaránt. Számítástechnikából igen komoly fejlődést mutatott fel, példaértékű mások előtt is.

A harmadik évfolyam során prezentált szaktárgyi programozó fejlődése példaértékű. Tehetsége megmutatkozik az algoritmizálási feladatok megoldásánál.

Király Éva, III. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Szilágyi Lajos kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság. Rendkívül szorgalmas, példás magaviseletű diák, aki kiváló eredményeket ér el elsősorban reáltárgyak területén. Igyekszik aktívan kivenni részét a csoport önkormányzati életéből, a feladatait pontosan és időben teljesíti. A szakbizottság által szervezett rendezvényeken mindig lehet rá számítani, kreatív és talpraesett szervező. Többször bizonyította, hogy megvan nála a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazásának készsége, képes használni az elsajátított ismeretanyagot. Jó mentor a gyengébben teljesítő csoporttársak irányában. Kiválóan teljesít a harmadik évfolyam során a felsőmatematikai és a programozói tantárgyak teljesítésében.

Balázsi Kristóf-Levente, III. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot kurátora Szilágyi Lajos terjesztette fel.

Igen jó képességű, szorgalmas diák. Kitartó munkájának és szorgalmának köszönhetően csoportja legjobban teljesítő diákjai között van. A rábízott feladatokat precízen és színvonalasan elvégzi Számítástechnikából, programozásból és algoritmizálásból igen komoly fejlődést mutatott fel, példaértékű mások előtt is.

A harmadik évfolyam során prezentált szaktárgyi programozó fejlődése kimagasló. A II: Alkalmazott Matematika Tudományos Diákköri Konferencián pályamunkáját a szakmai zsűri a legjobbnak minősítette, első helyezettje lett a megmérettetésnek.

Nagy Mónika, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Makó Pál kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Kimagasló képességű lány, szerény, csendes, aki talentumait törekszik teljes mértékben kihasználni. Precíz és teljes mértékben a szabályokhoz igazodik, tisztelettudó. Komoly évfolyammunkát készített, a témája: „Grafikus felhasználói felülettel rendelkező szoftver készítése mátrixaritmetikai műveletek végzésére”. Olyan komplex software megtervezése és kivitelezése lett munkájának eredménye, amely eredményesen használható a szaktantárgyi órapárákon analitikus mértanból és lineáris algebrából mátrix műveletek bemutatására és kiszámítására. A programtermék vizuális megjelenítéssel segít a hallgatóknak követni, értelmezni és elsajátítani a mátrixműveleteket. A Neumann-napok keretében az adott témában elkészített bemutatója nagy sikert aratott, kifejezetten hasznos a szakmaorientációs szerepe.

Orosz Diana, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Makó Pál kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

 Kimagasló képességű lány, szerény, csendes, aki talentumait törekszik teljes mértékben kihasználni. Precíz és pontos a feladatainak a kivitelezésében, tisztelettudó. Csöndes és kiegyensúlyozott jellemével jó hatással van csoporttársaira. Mindig segítőkész, rendszeresen és szívesen segít a tanulásban lemaradóknak, a kapott feladatokat igyekszik a lehető legjobban elvégezni. A csoporttevékenységek szervezésében lehet rá számítani, alapos és pontosan végzi el a kapott megbízatásokat. „Grafikus felhasználói felülettel rendelkező szoftver készítése vektor műveletek végzésére” című évfolyammunkája igényes kivitelezése, szakmai szintje kiemelkedő.

Simon István, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Makó Pál kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Szorgalmas, precíz, kitartó tanuló. Osztálytársaival és diáktársaival szemben segítőkész, barátságos és megértő, tanáraival szemben szavahihető és illedelmes diáknak bizonyult. István szaktárgyi kompetenciái kiválóan fejlődnek, jellemzi a rendszerezési készség.

Aktívan részt vesz a Diákönkormányzat életében, 2020 májusában szavazattöbbséggel lett megválasztva a DÖK elnökének, amit ez év márciusáig töltött be. Megfontolt és tudatos tervezettséggel irányította a DÖK munkáját. A Rákóczi Szövetség tagja, lehetőség esetén részt vesz számos megemlékezésen és rendezvényen, többek között Budapesten is. Összetett évfolyammunkát készített. Annak témáját – “Okos otthon rendszerének kiépítése” – ő maga választotta és a nulláról kivitelezte az eszközt és a programkódot is, ami azt működteti.

2021-ben a Géniusz program keretében delegáltja volt a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, amely ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem szervezésében került megrendezésre, illetve a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának is.

Svec Antal, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Makó Pál kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Kimagasló képességű fiú, aki talentumait igyekszik teljes mértékben kihasználni programozás terén. Alapos és mély tudását felhasználva mindig szívesen segített csoporttársainak. Antal szaktárgyi kompetenciái kiválóan fejlődnek, jellemzik a rendszerezési készség, a kombinativitás, deduktív és induktív következtetéseket ügyesen és könnyedén von le. magaviselete példás. A szakbizottság által szervezett valamennyi rendezvény aktív segítője, résztvevője. A megoldandó problémákat nem felszínesen kezeli, azok matematikai háttérét is igyekszik megismerni és megérteni, ügyesen és effektíven használja ismereteit a konkrét programozási feladatok megoldásánál. Tanulmányait tudatosság és tervezettség jellemzik. Igényes minden elvégzendő feladata iránt, azok ötletesek, kivitelezésük profizmusra utal. Komoly évfolyammunkát készített: „Számítógép által vezérelt arcfelismerő rendszer kialakítása”. A témaválasztás egyéni kezdeményezés volt, igen jelentős önálló munka által a nulláról kivitelezve készítette el az eszközt, a működtető szoftvert. A létrehozott termék akár beléptető rendszerként is használható szükséges továbbfejlesztéssel. Szakmai szempontból kiváló képességű, ötletei, feladatmegoldó készsége rendkívüli. Példaértékű a szak iránti lojalitása, rendszeresen bevonják a szak munkamenetének értékelésébe, szervezésébe. 2021-ben a Géniusz program keretében hallgatója volt a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, amit ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem szervezésében került megrendezésre. Továbbá delegáltja lett a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának is.

Szabó Bettina, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Makó Pál kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Végig csoportjának és évfolyamának egyik legjobban teljesítő hallgatója, aki szorgalmával, pontosságával jó példaként szolgál társai előtt. Fontos számára, hogy a tananyagot értő módon sajátítsa el, jellemzik a logikus gondolkodás, kutatja és felismeri az összefüggéseket. Mindig pontos és precíz, feladatait időben és a lehető legjobban igyekszik elvégezni, ezekre jellemző az igényesség és kidolgozottság. Csoporttársainak szívesen segít, lehet rá számítani. Komoly évfolyammunkát készített, melynek témája „Numerikus integrálási módszereket bemutató alkalmazás fejlesztése”. Sikerült egy olyan programterméket létrehoznia, amely azonnal használható a Numerikus módszerek tantárgy oktatása során. Munkája során bizonyította, hogy önálló kutatásra képes és kreatív. A Neumann-napok keretében az adott témában elkészített bemutatója nagy sikert aratott, kifejezetten hasznos szakmaorientációs szerepe.

2021-ben a Géniusz program keretében delegáltja volt a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, amely ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem szervezésében került megrendezésre, illetve a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának is.

Tihor Fruzsina, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákot Makó Pál kurátor javaslata alapján terjesztette elő az Alkalmazott Matematika Szakbizottság.

Kimagasló képességű lány, szerény, aki talentumait igyekszik teljes mértékben kihasználni. Az informatika tantárgyból kimagasló eredménnyel rendelkezik, hisz ezt a versenyeredményei is mutatják.

Aktív tagja a kollégiumi tanulóköröknek is. Fruzsina szaktárgyi kompetenciái kiválóan fejlődnek, mindig igyekszik kihozni magából a legtöbbet. Komoly évfolyammunkát készített, a témája: „Hőmérséklet-érzékelő és figyelő rendszer létrehozása és beprogramozása Rasbian operációs rendszer alatt RasberryPi platformon”. Ez egy komoly rendszer, ami segít azon területek felkutatásában hőmérsékleti vizsgálatokat végezve, ahol penészedés, gombásodás alakulhat ki adott páratartalomnál. Az általa létrehozott digitális rendszer jól használható a hőhidak feltárásában, így a belső helyiségek falainak vizsgálatával el lehet dönteni a szigetelés szükségességét és helyét a hosszú távú költséghatékonyság érdekében. A Neumann –napok keretében az adott témában elkészített bemutatója nagy sikert aratott, kifejezetten hasznos szakmaorientációs szerepe. 2021-ben a Géniusz program keretében delegáltja volt a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, amely ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem szervezésében került megrendezésre, illetve a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának is.

Gerő Boglárka, III. évfolyamos turizmus szakos diákot csoporttársai: Heé Zsuzsanna, Marton Petra és Bodnár Emese jelölték a díjra.

Boglárka tehetséges, segítőkész, lelkes diák. Az osztály életében is aktív szerepet tölt be. Számos versenyen, vetélkedőn vett részt a Szakgimnáziumban eltöltött évei alatt, ahol dobogós helyezéseket ért el. Szakmai tudása kiemelkedő, valamint példás magatartással bír. Jó kommunikációs készséggel rendelkezik. Jellemzi Őt a figyelmesség, alaposság, megbízhatóság, szerénység. Csoporttársaival minden helyzetben együttérző, toleráns, alázatos, közvetlen. Szeret csapatban dolgozni, vezéregyéniség. Pozitívan áll hozzá az új dolgokhoz.

Bubánci Alex, III. évfolyamos turizmus szakos diákot  kurátora, Nagy Orsolya és diáktársa, Szabó József, valamint magyar szakos tanára, Tóth Jenő terjesztették fel .

Kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkezik a csoporttársaihoz képest, jó gondolkodású, logikus észjárású diák. Rendkívül jó kommunikációs képességgel rendelkezik. A humán tantárgyakon kívül a reál tantárgyakban is sikereket ér el. Rendkívül jó érzéke van a szakmához. Nagyon hozzáértően és kreatívan végzi el a rá bízott feladatokat. Minden esetben újító és kreatív munkákat mutat be, ami a szolgáltató szférában elengedhetetlen. Identitástudatát hűen tükrözik a Szónokversenyeken bemutatott szónoklatai is. Aktív tagja a Gál Natália által vezetett színjátszó körnek, s ezáltal szélesebb körben tudja megmutatni sokoldalú tehetségét.

Nagy Gergely, II. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diákot kurátora, Magurszka Rita és diáktársai, Pércsi Patrik és Puskás Eugénia terjesztették fel a díjra.

Szorgalmas, példaértékű, szerény diák. Tiszta jellemű, pozitív gondolkodású, segítőkész, felelősségteljes diák, aki kitűnik a csoporttársai közül. A tanórákon állandó a jelenléte, és cselekvési kedve. Kitűnően kommunikál magyarul és angolul. Az iskolai elvárásokat és az erkölcsi normákat betartja, tisztelettudóan viselkedik. A III. Gazdaságtudományi vetélkedőn sikeresen szerepelt csapatával.

Balla Ábel Sándor, II. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diákot kurátora, Magurszka Rita és diáktársai, Csernicskó Gyula és Rágyik Adrienn Kinga terjesztették fel.

Az iskolai életből aktívan kiveszi a részét. Szorgalmas diák, példaértékű életet él, példás, szorgalmas, a tanulmányi versenyekből kiveszi a részét, kreatív diák. Az osztályközösség aktív képviselője, társaival tisztességesen viselkedik, betartja az etikai normákat, a gazdasági kérdések fő felelőse.

Tevekénységével hozzájárul a közösség építéséhez. Sokoldalú személyiség, szerény, bár igyekvő. A tanárok és a diákok között tiszteletnek örvend. A III. Gazdaságtudományi vetélkedőn sikeresen szerepelt csapatával.

Rágyik Adrienn Kinga, II. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diákot kurátora, Magurszka Rita és diáktársa, Frankovics István terjesztették fel.

Kinga tanulmányi eredményei igazolják, hogy igyekvő, szorgalmas diák. Kitűnik társai közül cselekvő jelenlétével, logikus gondolkodásával az órákon, jó kommunikációs készséggel rendelkezik.

A diákközösség cselekvő tagja, a csoport egyik szószólója. Kitűnően kommunikál magyarul, ukránul és angolul. Az iskolai elvárásokat és az erkölcsi normákat betartja, felelősséget vállal a tetteiért. Tiszteletben tartja szüleit, tanárait, társait. Segítőkész diák a diákközösség példás tagja. A III. Gazdaságtudományi vetélkedőn sikeresen szerepelt csapatával.

Csernicskó Gyula, II. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diákot kurátora, Magurszka Rita és diáktársai, Gorondi Vanessza és Tóth Karolina terjesztették fel.

Tanulmányi eredményei igazolják, szorgalmas, példaértékű, kreatív, kitűnő kommunikációs készséggel rendelkező diák. Az osztályközösség képviselője, a csoport felelőse. Aktív tevekénységével hozzájárul a csapat összekovácsolásához és a csapatszellem fenntartásához. Felelősségteljes, segítőkész, tiszta jellemű, pozitív gondolkodású. Kitűnően kommunikál magyarul és ukránul. Az iskolai elvárásokat és az erkölcsi normákat betartja és társait is erre motiválja. A III. Gazdaságtudományi vetélkedőn sikeresen szerepelt csapatával.