A Turizmus Világnapja rendezvénysorozat: Központban a turizmus — ismeretterjesztő és csapatépítő hétvége

Szeptember 27-e a turizmus világnapja. A Szakgimnázium, különösképpen a Turizmus szak minden évben kiemelkedő figyelmet fordít erre a napra.

Idén azonban rendhagyó módon emlékeztünk meg a világnapról, hiszen a Turizmus szakbizottság tagjai egy ismeretterjesztő és egyben csapatépítő hétvégét szerveztek 2021. október 1—2. között. A rendezvényen az első, a második és a harmadik évfolyamos hallgatók vehettek részt nyolc tanárral egyetemben.

A pénteki órák után összegyűlt a csapat, és közösen megmásztuk az iskolától nem messze levő Hosszú-hegyet, ahol közös szalonnasütésre került sor. A leérkezés után nem sokkal megvacsoráztunk, majd vegyesen csapatokra osztódva igen összetett és szórakoztató versenyen vettünk részt. A tanárok öt bázison várták a csoportokat, ahol elsajátíthattuk az elsősegélynyújtás, a kódolás és dekódolás, a sátorállítás, a topográfia és a túrazsák összeállításának fortélyait. Ennek köszönhetően újabb ismereteket szerezhettünk a turisztikával kapcsolatban.

Másnap, vagyis szombaton a közös reggeli után a lézerharcozást és a dartsfocizást próbálhattuk ki. A programok egész délelőtt tartottak, és nagyon élvezték úgy a diákok, mint a tanárok. Szemmel láthatóan minden résztvevő kivette részét és beleélte magát a játékba.

A programok ebéd után értek véget. A közösen eltöltött hétvége célját teljesítettük, hiszen közelebb kerültünk leendő szakmánk világához, jobban megismerkedhettünk más csoportok diákjaival, illetve új barátokra is szert tehettünk. Igazi csapatépítő funkciót töltött be ez a közös hétvége.

Balog Alexandra

Knoblok Viktória

Lenyó Barbara

1. évfolyamos turisztika szakos diákok